Alginitleves, patkányjátszótér és az aranynégyszög rejtélye
Múzeumok Őszi Fesztiválja a Magyar Természettudományi Múzeumban és tagintézményeiben

mof_logo_blog.jpg

A Múzeumok Őszi Fesztiváljától hangosak most a programajánló magazinok és a múzeumok internetes felületein is bőséggel mazsolázhatunk a kínálatból. Ha egy múzeum olyan szerencsés helyzetben van, hogy az ország két különböző pontján is vannak filiáléi, akkor annak is örülhet, hogy az itt kínált programokkal a Mátrától egészen a Bakonyig tud érdekes elfoglaltságot nyújtani a természet iránt érdeklődő látogatóknak, kirándulóknak, iskolás csoportoknak, családoknak. A programsorozatba nemcsak a Magyar Természettudományi Múzeum, hanem két filiáléja, a gyöngyösi Márta Múzeum és a zirci Bakonyi Természettudományi Múzeum is bekapcsolódik. Szabadtéri és beltéri programjainkkal, kiállításmegnyitókkal egész októberben várjuk vendégeinket.

oszbucsuztato.jpg

 

Az Állatok világnapját Zircen aszfaltrajzversennyel, Gyöngyösön egész napos programsorozattal, Budapesten pedig egy héten át zajló programokkal ünnepeljük, ahol az éjszakai állatokat vesszük nagyító alá.

 

Részletesen:
anagyrajzolas.jpgoktóber 1. 14:30 
ASZFALTRAJZ VERSENY ZIRCEN
A programmal a zirci és a Zirc környéki iskolás korosztály figyelmét hívjuk fel a 2015-ös év fajaira. A jelentkezők még a verseny előtt sok információt kapnak a fajokról. A 2-3 fős csapatok feladata annyi, hogy másfél óra alatt a kiválasztott növény vagy állatfajról és annak élőhelyéről a lehető legszebb és legvalósághűbb képet fessék az aszfaltra.

október 3.
ÁLLATOK VILÁGNAPJA AZ MTM MÁTRA MÚZEUMÁBAN

A Mátra Múzeum október 3-án 9-től 16 óráig várja az állatok rajongóit:
09:00 – 16:00:     Papagájvendégek, hobbiállat simogató (ló, kutya, nyúl, tengerimalac…stb.), kerti játékok (gólyalábazás, zsákban ugrálás, ügyességi játékok) a legkisebbeknek játszószőnyeg.
09:00 – 15:00:      Rezgőmadaras játékkészítés (kézműves foglalkozás)
10:00 – 10:30:    Mindenkivel a maga nyelvén (ló- és kutyabemutató)
10:30 – 11:00 :   Méregkereső kutyák a ragadozómadarak védelmében (élő bemutató)
11:00 – 11:30:    Solymászmesterség vadászat ragadozómadarakkal (előadás eszközök és felszerelések  bemutatásával)
15:00 – 15:30:    Patkányjátszótér
15:30 – 16:00:    Solymászmesterség vadászat ragadozómadarakkal (előadás eszközök és felszerelések bemutatásával)

AKIKNEK AZ ÉJSZAKA A NAPPAL – ÁLLATOK HETE A MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUMBAN
Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban október 7. és 11. között, naponta 10-től 14 óráig az éjszaka aktív állatokkal ismerkedhetnek látogatóink. Kik ők? Miért alakulhatott ki az éjszaka aktív életmód? Van, aki lát a teljes sötétségben? Milyen érzékszervekre és trükkökre lehet hagyatkozni, ha valóban nincs semmi fény? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat a látogatókkal együtt.

A múzeum és filiáléi más programokkal is részt vesznek a Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozaton:

A BAKONYI TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM AJÁNLATÁBÓL

október 10. 14:00
Alginitleves és geomese – „Geotop napi program”

A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal közösen szervezett program a Pulai Krátertóról szól. Délelőtt a nemzeti park geotúrát vezet a krátertóhoz, délután pedig az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumában várjuk az érdeklődőket geomesével, kézműves foglalkozással, ahol térbeli képeslapot készítünk a krátertóról, elhelyezzük benne az ott élő állatokat és növényeket. Alginitlevest is főzünk! ahol egy kis bográcsban modellezzük, hogyan képződött az alginit a pulai krátertó varázsüstjében. A látogatók mikroszkópos bemutató keretében ismerkedhetnek meg a krátertóból előkerült gerinces és rovarfosszíliákkal.

pincetolpadlasig.jpgoktóber 12–13.
Gyűjtemények rejtett kincsei

A gerinces és gerinctelen zoológiai, a botanikai és a geológiai gyűjteményt ismerhetik meg a helyi általános iskola 6. osztályos tanulói. Bemutatjuk a múzeum tudományos munkáját, valamint a gyűjtemények felépítését és fontosságát. A gyűjtemény-bemutatókhoz kapcsolódó feladatlapot is kapnak a gyerekek.

október 29. 16:30
110 éves az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának geológiai gyűjteménye – kiállításmegnyitó

A vándorkiállítás mintegy 120 db ősmaradványon és ásványon keresztül, valamint tudományos konferenciákra készített poszterek segítségével mutatja be a geológiai gyűjtemény nemzetközi jelentőségét. A kiállítást a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban (Veszprém, Erzsébet sétány 1.) 2016. január 22-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A vándorkiállítás további helyszínei: a veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola, a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Ház és a balatonfüredi Bodorka Látogatóközpont.

 

A MÁTRA MÚZEUM PROGRAMJAI:

október 1. 15:00
„A lámpás én vagyok” – Tanárok éjszakája a múzeumban
– Múzeumpedagógiai tanévnyitó

oszbucsuztato.jpgoktóber 6. 16:30
Fénnyel írt várostörténet
– előadással egybekötött kiállításmegnyitó
A fotográfia műfaja az 1840-es években született. A századelőn már sokan fényképeztek, és a felvételek rákerültek emléktárgyakra, képeslapokra. Olykor a régi negatívok fiókok mélyén lapulva vészelték át a történelem viharait, megőrizve számunkra a múlt valóságát. Elődeink több várospusztító tűz mellett két világégést is átvészeltek, és mindig újjáépítették Gyöngyöst. Közben megváltozott minden: az igények, az ízlés, a környezet. Épületek, utcák, városrészek tűntek el és születtek. A régmúlt időkről, a történelem egy-egy villanásáról azonban megmaradtak ezek a fotók, melyek a mátraaljai kisváros 1878–1978 közötti száz esztendejének mindennapjait vetítik elénk.
helyszín: Orczy-kastély, a rendezvényre a belépés ingyenes.

setalj_gyalogolj.jpgoktóber 9. 14:00 – 16:00
Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk és fedezd fel! – Kulturális tereink másként – Mesélő kövek, mesélő házak

Városi sétára hívjuk az érdeklődőket, ahol két muzeológus, egy történész és egy geológus vezetésével járjuk végig Gyöngyös utcáit és ismerkedünk egy-egy ház, városrész építéstörténetével, illetve az építkezéshez használt egykori kövekkel.
Találkozás a Múzeum Kossuth Lajos utcai kapujánál 14 órakor. (Eső esetén a program elmarad.)

 

A MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM PROGRAMJAI

16.jpgoktóber 19 – november 15.
Az aranynégyszög rejtélyeRejtvényfejtő játék a középiskolás és a fiatal felnőtt korosztály számára
A Titkok a föld alatt kiállításunk kincseit fedezhetik fel a nagy és még nagyobb kamaszok. Találd meg a számtalan ásvány között rejtőző különleges kincseket! Fejtsd meg a hozzájuk kapcsolódó feladványokat! Itt kiderül, hány karátos rejtvényfejtő vagy!

mestersegek.jpgoktóber 31. 10:00 – 14:00
Játékok SK – Népi játékkészítés természetes anyagokból
Egykor a felnőtteket utánozva tanulták meg a gyerekek a népi mesterségek alapjait. Amit egykor apáról fiúra szinte észrevétlenül tanultak meg a gyerekek, ma már csak kevesek sajátja. A ház körül előforduló filléres alapanyagokból házilag készülő játékok funkciójukat ugyanúgy betöltötték, mint a ma boltban vásárolható, műanyag játékok. Ezen a napon természetes anyagokból, gyerekkézbe való szerszámok segítségével készítjük el a régi idők elfeledett játékait.

október 31. 10:00 – 15:00
Lehet-e túl korán kezdeni a múzeumba járást? – Óvodapedagógusok Napja az MTM-ben
A Magyar Természettudományi Múzeum az a hely, amelyet a legkisebbek is magukénak érezhetnek. Nálunk a foglalkozások közönségének közel negyede 6 év alatti, több témánkat már 3 éves kortól ajánljuk. Gyakorlati bemutatónkon ezekből a programokból nyújtunk ízelítőt. A kisgyerekek életkori sajátosságait szem előtt tartó foglalkozásainkat szeretnénk még szélesebb körben megismertetni gyakorló és leendő óvodapedagógusokkal.

tanarok_ejszakaja.jpgnovember 3. 16:00 –18:00
Ez nem szemfényvesztés! – Múzeumpedagógiai workshop (Tanárok Éjszakája az MTM-ben)
Workshopunk célja, hogy segítséget nyújtsunk a kiállításainkban is megjelenő ismeretek, jelenségek bemutatásához és tanításához. Az állandó kínálatunk mellett a Levéltitkok kiállítás pedagógiai feldolgozásával is foglalkozunk.

Mindhárom intézmény kiemelten ünnepli a Magyar Természettudományi Múzeum napját, október 29-én.

A zirci múzeumban ezen a napon a kicsik, az óvodások számára készülünk egy játékos programmal az állandó kiállításban. Állatos történetek, versikék, mondókák segítségével ismerkedünk a körülöttünk élő állatvilággal, s ezzel is felhívjuk a figyelmet a természet védelmének fontosságára.

lufi.jpgGyöngyösön a Csak itt és csak most – Pincétől a padlásig programsorozat keretében rendezik meg az MTM napját.

Budapesten pedig ezen a napon ingyenes programokkal várjuk látogatóinkat. A Levéltitkok című kiállításban kísérletekkel, bemutatókkal, az állandó kiállításokban fejtörőkkel, felfedező utakkal, a legkisebbek számára játszóházzal, a Ludovika téri gyűjteményekben pedig gyűjteménylátogatásokkal készülünk.

 

Reméljük, mindenki talál érdeklődésének és szívének kedves elfoglaltságot a múzeum és a filiálék falai között. Programjainkra szeretettel várjuk Önöket!

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr17870330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
süti beállítások módosítása