Magyar Természettudományi Múzeum Blog

Szerző: Szőke Viktória

Mit csinál a Kétéltű- és Hüllőgyűjtemény, vagyis egy gerincesgyűjtemény preparátora a bogarászokkal, és időnként más gerinctelengyűjtemények munkatársaival a Börzsönyben? A múzeumban jelenleg prioritást élvező börzsönyi faunakutatás célállatait, az elhalt fákhoz kötődő (szaproxilofág) bogarakat keresi: bemászik a szedresbe virágcincérek után, kérget hánt arra alkalmas kidőlt fákról és tuskókról az ott élő, illetve fejlődő bogarakért, vagy éppen farakásokra kapaszkodik fel – nem mellesleg pedig nyitva tartja a szemét és a fülét.

Mikor bizonyos dolog után kutatunk, a szemünk, illetve az agyunk annak vizuális jellegzetességeire fókuszál, ami segíti a felismerést. Viszont így könnyen elsiklunk a keresőképünkkel pillanatnyilag nem egyező egyebek felett. Ha ugrik egy béka, vagy a megzavart lábatlan gyík távozik az aljnövényzetben, az persze feltűnő akkor is, ha a jóval kisebb hatlábúak a kutatás kiszemeltjei. Egy mozdulatlanul napozó gyík vagy a farakás alatt rejtőzködő erdei sikló viszont már nem olyan szembeötlő. A fülelés tehát előnyös, mert ha a fókusz a bogarakra irányul, akkor az egyik legjobb kétéltű- és hüllőészlelési módszer az ember kollégáinak „Kígyó!” felkiáltása. Ennek hallatán pedig gyorsnak kell lenni, ha nem akarunk lemaradni az állatról, mert az addig szép csendben ott lábatlankodó sikló meglepő gyorsasággal tudja hűlt helyét maga után hagyni, ha megzavarják. Ebben az írásban a „Gyere gyorsan, albínó szalamandralárvát találtam!” – esetről esik majd szó. A felszólítással ellentétben azonban itt nem volt szükség nagy sietségre, a türelem azonban jól jött.

A foltos szalamandra (Salamandra salamandra Linnaeus, 1758) a farkos kétéltűek rendjébe (Caudata), a szalamandrafélék családjába (Salamandridae) tartozik. Széles elterjedésű faj, Európában számos alfaja fordul elő. Nálunk a törzsalak (S. s. salamandra) él. Főként hegyvidékeken (általában 200 m-es tengerszinttől mért magasság felett), néha dombvidékeken találkozhatunk vele. A Börzsöny hegység patak- és szurdokvölgyeiben gyakorinak mondható.

A kifejlett foltos szalamandra összetéveszthetetlen, nincs hozzá hasonló másik őshonos kétéltűnk. Ugyan a hazánkban előforduló öt gőtefaj (alpesi-, pettyes-, dunai tarajos-, alpesi tarajos- és közönséges tarajosgőte) szintén a szalamandrafélék családjába tartozik, ezekre a foltos szalamandra – az általános testalkatot leszámítva – sem méretben, sem színezetben nem hasonlít.

  Fiatal (fénykép: Szőke Viktória) és kifejlett nőstény foltos szalamandra (fénykép: Merkl Ottó)

Magyar nevét frappánsnak mondhatjuk, hiszen egyértelműen utal a mintázatára. Ha viszont valaki találkozik az angol elnevezésével, egy más aspektusból szemlélő, igazán találó névre bukkan. Angolul ’fire salamander’, azaz ’tűzszalamandra’ névvel illetik. A foltos szalamandra háta és oldala szénfekete, foltjai egyedenként változó alakú és elhelyezkedésű, a világossárgától a tűzvörösig terjedő színskálán mozgó, kisebb-nagyobb „lángnyelveket” alkotnak a testén. Neve utal a fültő- és pórusmirigyei által kiválasztott mérgező váladékra is: ez kellemetlen élményben részesítheti azt a ragadozót, amely prédát lát benne, vagy azt a személyt, aki szalamandrát fog, majd a szeméhez vagy a szájához nyúl… Az állat a feltűnő színezettel erre hívja fel a figyelmet.

Mitológiai, legendás lényként is emlegetik. Olvasható róla az a hiedelem, hogy teste olyan hideg, hogy érintésére kialszik a tűz. Más művekben tűzben élő és tűzzel táplálkozó állatként írják le, az alkímia jelképrendszerében is a tűz elemet szimbolizálja.

Ha valaki találkozott már élő foltos szalamandrával, akkor tapasztalhatta, hogy riasztó kinézete ellenére nem éppen vérmes jellem. Ráadásul ennek a tűz szimbolikáját magán hordozó fajnak az élete – mint minden kétéltűé – a vízben kezdődik.

A gőtéktől eltérően a nőstény szalamandra nem petéket rak, hanem lárvákat hoz világra, amelyek nagyjából 30 mm-esek, sötét barnásszürkén márványozottak. Három pár külső kopoltyújuk és már négy lábuk is van. Ragadozók, apró vízi gerinctelenekkel táplálkoznak. A lassú folyású, helyenként porondos partú, hideg és tiszta vizű patakok ideálisak a lárvák fejlődéséhez. A tavasz végén, nyár elején világra jött lárvák őszre átalakulnak, megjelenik a jellegzetes sárga-fekete mintázatuk, és a szárazon folytatják felnőtt szalamandraéletüket.

Szalamandralárva a víz alatt és lárvák sziluettje a forrásban (fényképek: Szőke Viktória)

A tiszta patakvízben könnyen észrevehetőek az apró lárvák, azonban egy sötét forrásmedencében már kevésbé, kivéve, ha az egyik egyed színe merőben más. És itt következik az említett felkiáltás… Ugyanis egyik börzsönyi kiszállási napunk alkalmával eljutottunk egy árnyas völgybe, ahol egy sötétbe burkolózó forrás vizében ott „világított” egy fehér szalamandralárva.

Érdekes felfedezésnek tartottuk, elhatároztuk tehát, hogy fényképes dokumentációt készítünk róla. Megfelelő háló híján kézzel igyekeztem kihalászni, de a viszonylag mély és frissen feltörő forráshoz méltón nagyon hideg vizű medencében nem sikerült nyakon csípni. Kissé csalódottan hagytuk magára…

Azonban a fehér állatkát felfedező, herpetológia iránt érdeklődő kollégánk kinyomozta, hogy Magyarországon eddig egyetlen egyszer figyeltek meg fehér szalamandralárvát, ráadásul szintén a Börzsönyben. Így az „érdekes felfedezés” felértékelődött második hazai észleléssé. Mivel a lárvák vízhez kötöttek, úgy döntöttünk, hogy egy későbbi kiszállásunk alkalmával ismét elmegyünk a forráshoz – immár megfelelő hálóval –, és lencsevégre kapjuk ezt a különc egyedet.

Nem sokkal később vissza is tértünk a helyszínre. A kristálytiszta, de éjsötét vízben nem volt sehol a szalamandra. A hálóval való kotorászás után végül sikerült felzavarnom, de azon nyomban ismét elinalt, és nem akart előjönni. Ügyködésemre viszont felfigyelt egy éppen arra járó iskoláscsoport. Gondoltam, biztosan örülnének, ha megmutatnám nekik a normál színezetű lárvákat; addig is kitisztul a felkavarodott víz, és talán szerencsésebb leszek a fehér szalamandralárva halászatában is. Örömmel és érdeklődve fogadták váratlanul jött ismeretterjesztésemet. Jó, amikor csillogó szemek veszik körül az embert, és a gyerekek láthatóan őszinte örömüket lelték az apró szalamandrák látványában.

A kis kitérő után újult lelkesedéssel, végül sikeresen kifogtam az áhított állatot. Kiderült, hogy valójában nem albínó, hanem pigmenthiányos, a korábban említett, elsőként felfedezett fehér szalamandrához hasonlóan. A felfedezés jelentőségét azonban ez nem csökkenti. Miután elkészítettük a fényképeket, természetesen visszaengedtük a forrás vizébe.

A fehér szalamandralárva normál színezetű fajtársaival (fénykép: Szőke Viktória)
és külön (fénykép: Németh Tamás)

Magyarországon a szalamandraállomány nagysága nem ismert pontosan. A fajt főként az veszélyezteti, hogy csökken a lárvák fejlődése szempontjából megfelelően tiszta vizű források és patakok száma, illetve amikor a szaporodóhelyük felé vándorolnak a felnőtt egyedek, át kell kelniük közutakon – ami az alkalmas vizek számának csökkenésével egyre gyakoribb. Mint Magyarországon minden kétéltű és hüllő, a foltos szalamandra is védett, természetvédelmi értéke 50 000 Ft. A Berni Egyezmény III. függelékében is szerepel.

Az albínó vagy pigmenthiányos egyedek életben maradási esélyei – eltérő és feltűnő külsejük miatt – kisebbek normál színű fajtársaikénál. A felfedezett lárva esetében látványos különbséget mi nem tapasztaltunk: méretét és kondícióját a normál színezetű példányokéhoz hasonlónak találtuk. Talán annak is köszönhető ez, hogy egyelőre védetten fejlődhet a fekete vízben a fehér szalamandra.

Diversas diversa iuvant. Az ellentétek vonzzák egymást. (Cornelius Gallus)