Környezetünkért Díjat kapott dr. Vásárhelyi Tamás

A Földművelésügyi Minisztérium Környezetvédelmi Világnapi és Pedagógusnapi kitüntetési ünnepség keretei közt, a Környezetvédelmi Világnap alkalmából V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár úr Környezetünkért Díjat adott át 2015. június 2-án  dr. Vásárhelyi Tamásnak, a Magyar Természettudományi Múzeum nyugalmazott főmuzeológusának, szakmai kurátornak a Herman Ottó Emlékév szervezése során végzett kiemelkedő tevékenységéért.

Külföldi kiküldetése miatt az elismerést lánya, Vásárhelyi Zsóka vette át.

A díjhoz szeretettel gratulálunk!

 Kiemelkedő pedagógusokat és környezetvédelmi szakembereket díjaztak

vasarhelyi_tamas.JPG

Dr. Vásárhelyi Tamás (forrás: zetapress.hu)

 Alapvető emberi jogunk az egészséges életet lehetővé tevő környezet, a környezetünkkel harmóniában való viselkedés pedig a kötelességünk

 – jelentette ki V. Németh Zsolt a Környezetvédelmi Világnap és a Pedagógusnap alkalmából tartott ünnepségen. A Mezőgazdasági Múzeumban rendezett eseményen a környezetügyért felelős államtitkár és Simon Attila István közigazgatási államtitkár kitüntetéseket adott át.

A Környezetvédelmi Világnap legfontosabb célja, hogy együttgondolkodásra, közös cselekvésre buzdítson a tiszta, egészséges környezetért és a fenntartható fejlődésért – hívta fel a figyelmet V. Németh Zsolt. Az államtitkár elgondolkodtatónak nevezte az idei világnap mottóját, amely így szól:

Hétmilliárd álom. Egy bolygó. Fogyassz körültekintően.

Úgy fogalmazott: egyes feltételezések szerint ha 2050-ig továbbfolytatjuk jelenlegi termelési és fogyasztási szokásainkat, a népesség pedig eléri a becsült 9,6 milliárd főt, akkor az életmódunk fenntartásához 3 ilyen bolygóra lesz szükségünk.

20150602_pel_3880_496.jpg

 Fotó: Pelsőczy Csaba

Az államtitkár szerint a számok ugyan ijesztőek, de ha mindenki körültekintően, környezet- és jövőtudatosan él, akkor bolygónk elegendő erőforrással szolgál majd. A külön-külön aprónak tűnő egyéni döntések és tettek hatása ráadásul nem pusztán összeadódik, de hatványozódik, és így óriási változást hozhat.

A világ szinte összes sikeres országának titka a különlegesen jó oktatás – emelte ki köszöntőjében Simon Attila István. A Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára emlékeztetett arra, hogy a magyar agrárszakképzés mellett sajnos elhaladt a világ, és hosszú ideig egy elavult struktúra konzerválódott a szakoktatásban.

A kormány ezen változtatott 2010-től, amikor elkezdte a szakképzés teljes átalakítását. Versenyképes magyar agrárszakoktatás nélkül nem lesz sikeres magyar mezőgazdaság, de élhető, a fiataloknak jövőt kínáló vidéki élet sem – szögezte le a közigazgatási államtitkár. Olyan szakképzési modellt építünk, amely lehetővé teszi, hogy a szakoktatásban dolgozók ne csak ilyenkor érezzék, hogy megbecsüljük őket, hanem az év minden napján – fejezte ki reményét Simon Attila István, majd kitért arra is, hogy Finnországtól Szingapúrig a sikeres országok titka a különlegesen jó oktatás. Aki ebben az új agrárszakoktatásban hajlandó keményen dolgozni, tanulni, annak vonzó és tisztességes jövőt kínálunk – hangsúlyozta az államtitkár.

 20150602_pel_4472_496.jpg

Fotó: Pelsőczy Csaba

A hír forrása: kormany.hu (FM Sajtóiroda)

A szerkesztőség az eredeti szöveg tartalmát vette át.

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr67572912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
süti beállítások módosítása