Kempelen (Rudolf) Radó
1815-1892

Szerző: Földessy Mariann fotók: Lónyainé Nagy Éva, Magyar Balázs

A  Múzeum természettudományi gyűjteményében kiemelt helyet foglal el Kempelen Farkas, a híres magyar polihisztor unokájának, Kempelen Radónak bogár- és lepkegyűjteménye.

Kempelen Radó (magyarosítás előtt Rudolf) a Pozsony megyei Gomba községben született 1815 június 9-én. Iskolái befejezése után, mint pénzügyi szakember különböző hivatalokat töltött be.

kempelen_rado_kicsi.jpg

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követően Esztergomba költözött, ahol megismerkedett Haynald Lajossal, a jeles botanikussal. Az entomológus Kempelen és a botanikus Haynald tudományos célú ismeretsége később egész életre szóló barátsággá fejlődött.

1854-ben kerül Egerbe, a pénzügyigazgatóságra. Munkájából adódóan 1867 és 1885 között az ország több városában (Pest, Szatmár, Pozsony) teljesít szolgálatot, mint kormánytisztviselő. Pénzügyi munkája mellett folyamatosan műveli a rovartan tudományát, megfigyeléseket, gyűjtéseket végzett amerre csak járt, tudományos levelezéseket bonyolított le magyar és külföldi entomológusokkal és folyamatos cserekapcsolatot tartott fenn. Sokrétű és egyéni megfigyelésein alapuló komoly és terjedelmes munkákat jelentetett meg.

Mikor 1885-ben végleg visszakerül Egerbe, már ismert szakembernek számít. Az egri élet lehetővé tette számára, hogy entomológiai munkásságát a megyére összpontosítsa. Ennek eredménye, hogy az

1866-ban, Egerben megrendezett Magyar Orvosok és Természetvizsgálók nagygyűlésére megjelentetett „Heves és Külső-Szolnok törvényesen egyesült vármegyék leírása" c kiadványban Kempelen Radót kérték fel a vármegye állattani ismertetésére „Hevesmegye Föld-, Növény- és Állattani leírása Dr. Szabó József, Vrabélyi Márton és Kempelen Radótól”. Itt olvashatjuk: „Az itt előforduló téhelyröpüek (coleoptera) és pikkelyröpüek (lepidoptera) névsora ez értekezés végén külön jegyzékben lévén foglalva”. A negyven oldalas felsorolásból a gerinctelenek 36 oldalt tesznek ki! E munkában kerül említésre a Kempelen Lajossal, Bécsben élő bátyjával közös felfedezésük egy Tysa pythonissaeformis pókfaj, melynek Herman Ottó által elvégzett revíziója során (1879) kiderült, hogy a Gnaphosa lucifuga (WALCK)-ról van szó, nem egy új fajról.

Nyugállományba vonulása után kizárólagosan az entomológiának él. Gyűjtőmunkájának eredményét, értékes lepke- és bogárgyűjteményét több száz rovart és lepkét ajándékozott az egri cisztercita gimnáziumnak, és az állami reáliskolának.

1892. december 14-én hunyt el. Az egri, ún. Hatvani-temetőben temették el, ahol síremléke 1973-ig hirdette, hogy „kétszer élt, mert két hivatást végzett: szolgálta a hazát, kutatta a természet titkait"

A neves lepkész, Abafi Aigner Lajos elismeréssel említi Kempelen Radót, de ugyancsak elismeréssel ír Janka Viktor a Magyar Nemzeti Növénytár akkori vezetője is Kempelen Radóról, Bükkben tett gyűjtőútjukat követően. A tudomány örökre megőrizte nevét a róla elnevezett Melitaea dymita ab. Kempeleni AIGNER lepkefajjal, és szerencsére megmaradt – Jablonkay József által megmentett – gyűjteményének egy része, mely a múzeumba került.

kempelen_web.JPG

 
kempelenlepke_web.jpg

Részlet a Kempelen gyűjteményből Lepidoptera 

 kempelen_bogar2.JPG

43x30fekvo2_web.jpg

Részlet a Kempelen gyűjteményből Coleoptera.

Radó Kempelen (1815-1892)

Radó Kempelen was born in the village of Gomba (Bratislava County), and started work in Esztergom, later moving to Eger to work in the Royal Financial Department.

Radó Kempelen grasped every opportunity to study nature, particularly insects. He made observations in the various habitats he visited, was in correspondence with both Hungarian and foreign entomologists, and maintained exchange relationships. On the basis of his wide-ranging and individual observations, he published serious and lengthy scientific studies. With Lajos Kempelen - his brother living in Vienna - he discovered a spider species: Tysa pythonissaeformis. The great and well-known lepidopterist, Lajos Abafi Aigner appreciated Radó Kempelen’s work, and Viktor Janka – the director of the National Department of Botany that time –also acknowledged him. Natural science will remember him forever as has a butterfly species, Melitaea dymita ab. Kempelen AIGNER, named after him, and his insect collection is housed at the Mátra Museum.

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr17499816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
süti beállítások módosítása