Előadás és kiállítás a biodiverzitásról

Szerző: Kutasi Csaba, fotók: Eichardt János (Oroszlányi előadás), Kutasi Csaba (Tatabánya)

A korábbi években kialakult jó kapcsolatnak köszönhetően, két Komárom-Esztergom megyei középiskolába is elhívták múzeumunkat az évenként megtartott természettudományos rendezvényeikre.

Mindkét helyszínen - az intézmény küldetésével összhangban - a biodiverzitás fontosságára és a veszélyeztető tényezőkre hívtuk fel az érdeklődők, főként a középiskolások figyelmét.

Oroszlányban a Hamvas Béla Napok keretében a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskolából kértek fel minket, hogy tartsunk előadást a diákoknak. A március 24-én megtartott rendezvényen Kutasi Csaba tartott előadást Biodiverzitás: fókuszban a bogarak címmel.

A tatabányai Bárdos László Gimnázium és Szakközépiskola a Föld Napja alkalmából kétévenként rendezi meg a Diákbiológus és -környezetvédő Napokat. Az idén 13. alkalommal sorra kerülő rendezvényen A Bakony biodiverzitása című egynapos időszaki kiállítást készítettük el. A kiállítás installálását Szurgyi Zsuzsanna és  Kutasi Csaba végezte.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr757387814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
süti beállítások módosítása