Megnyílt az „Ifjú természetfotósok” c. kiállítás  az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumában

Szerző és képek: Harmat Beáta

Nagyon sokan voltak kíváncsiak a Föld Napja alkalmából készített kiállítás megnyitójára, amely Kovács Bernadett és Gfellner Máté zirci középiskolások fotóiból nyílt a múzeum SarokGalériájában. 

Kovács Bernadettet a zirci III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola grafikus szakának tanulójaként elsősorban a színek és formák érdeklik, szereti az ősz sokszínűségét, míg Gfellner Máté kedvencei inkább az állatok. Ő a zirci Reguly Antal Szakképző Iskola végzős tanulója. Mindketten sokat járnak a természetbe, értő szemmel fedezik fel apró vagy nagyobb szépségeit.

A vendégeket a múzeum igazgatója, dr. Kutasi Csaba köszöntötte, megemlékezve a Föld Napjának megünnepléséről. Palánkai Hanna és Molnár Petra furulya- és fuvolazenéje színesítette a programot. A kiállítást Mátyus Károly, a Bakony Fotóklub elnöke nyitotta meg, ő szintén beszélt a Föld Napjáról, felhívta a figyelmet bolygónk védelmének szükségességére. Örömét fejezte ki, hogy ebben a korosztályban is vannak a természetet szerető fiatalok, akik a természet szépségeit, különlegességeit művészi szinten is megörökítik. Idézte a klasszikus mondást: „Kis lépés az embernek, de nagy lépés az emberiségnek.” A Föld megóvása szempontjából is fontosak azok, akik bármit is tesznek a természet érdekében, és ezek az ifjú alkotók a természet szépségeinek bemutatásával hozzájárulnak ehhez. Dicsérte a képek kivitelezését, a fiatalok technikai felkészültségét és a Bakony Fotóklub nevében is felajánlotta segítségét a további alkotásaikhoz.

További cikkek a témában: 

Kutasi Zsófia - A természet diákszemmel

Kelemen Gábor - Művészi tisztelet a természetnek.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr997365634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása