Herman Ottó és Kolozsvár (1864-1872)

Szerző: Vásárhelyi Tamás

Herman Ottó a Felvidéken, Breznóbányán (Brezno) született 1835-ben, német ajkú családban. Hétévesen tanult meg magyarul, majd lélekben teljesen magyarrá vált. 

Lakatossegédként kezdte, de itt abba is maradtak rendszeres tanulmányai. Minden tudás, amit élete során megszerzett, önképzés és kutatás eredménye volt. 1864-ben elnyerte a kolozsvári múzeumot vezető Brassai Sámuel által meghirdetett állatkonzervátori állást. Brassai maga is polihisztor volt (egyebek között botanikus, matematikus, esztéta, nyelvész, teológus), Herman Ottó rengeteget tanult tőle. 

Herman Ottó 1864 októberében élete első előadását tartotta meg az Erdélyi Múzeum Egylet ülésén, témája a kabasólyom volt. Nagy sikerű előadása után Kolozsvár gyorsan befogadta, és hamarosan a szellemi élet egyik fontos szereplőjévé vált. 

Herman_O_.jpg

A múzeum annak idején a Mikó-kertben volt. Herman a természeti tárat gondozta. Rendezte a meglévő gyűjteményt, selejtezett, gyűjtött, preparált és kutatott. Elsősorban a Mezőségben és Székelyföldön barangolt, itt kezdte a madárvonulás tanulmányozását is. Rovarokat, pókokat nagy szorgalommal gyűjtött. Kiváló tudományos-ismeretterjesztő stílusa is itt alakult ki. 

A Kiegyezés utáni politikai forrongásban újságíró lett. Az ellenzéki Magyar Polgárba írt vezércikkeket és egyéb írásokat. Gyöngéd szerelem szövődött közte és az akkor még pályakezdő Jászai Mari közt, ám a színésznő 1872 tavaszán Pestre szerződött, és kapcsolatukat megszakította.

A Magyar Polgár 1872 őszén feladta ellenzékiségét, erre Herman Ottó másnap kilépett, és elhagyta Kolozsvárt. Ám a város meghatározó volt életében. Az pókok Kolozsváron megkezdett kutatásait folytatva, és három kötetben kiadva lett befutott zoológus Budapesten a Nemzeti Múzeumban. A fővárosban folytatta markáns politizálását is, ellenzéki képviselővé, ismert közéleti szereplővé és meghatározó publicistává vált. Brassai Sámuelhez hasonlóan, később más tudományoknak is jeles művelője lett. A hazai néprajz, ősrégészet és nyelvészet sokat köszönhet neki. Tudományos munkáit mindig nagy alapossággal és tág horizontú gondolkodással művelte, így válhatott “az utolsó magyar polihisztorrá”.

Munkássága és személyisége kiemelt megbecsüléseként halálának századik évfordulóját, 2014-et Herman Ottó Emlékévvé nyilvánították.

www.hermanottoemlekev.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr956647827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
süti beállítások módosítása