Vetélkedő a Bakony természeti értékeiről

 szerző: Rechner Szilvia, fotók: Kutasi Csaba

2014. október 17-én az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum és Baráti Köre valamint az „Együtt a Könyvtárért” Alapítvány TIZEDIK alkalommal rendezte meg természetismereti vetélkedőjét zirci és Zirc környéki iskolák felső tagozatos diákjai részére.

A felkészüléshez segítséget nyújtott az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma kiállításának és a megadott irodalmaknak az ismerete, valamint az egyesületek által szervezett természetismereti előadások látogatása. A vetélkedőre a Bakonyi Természettudományi Múzeum új épületében a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében került sor.

A versenyre idén 3 település (Borzavár, Csetény, Zirc) iskoláinak 4 csapata nevezett. Az 5-fős csapatoknak tesztek és szöveges feladatok megoldásával kellett bizonyítaniuk tudásukat. A vetélkedő második részében a muzeológusi munkát gyakorolhatták a versenyzők: a múzeumi preparátumokat, gyűjteményi anyagokat a megadott kritériumok szerint kellett rendszerezniük. Az elérhető pontszám 72 volt. Az első helyezést a csetényi általános iskola csapata 54 ponttal, a második helyezést a zirci általános iskola egyik csapata 52 ponttal, a harmadik helyezést pedig a borzavári iskola csapata 47 ponttal nyerte el. Senki sem búcsúzott üres kézzel, minden résztvevő kapott egy kis ajándékot emlékeztetőül.
A helyezettek értékes nyereményeit a két rendező egyesületen kívül a Bakonyi Természettudományi Múzeum és a Pepe cukrászda ajánlotta fel. Az utóbbi támogató jóvoltából a fődíj egy torta volt. Támogatóinknak ezúton is köszönjük segítségüket.

győztes csapat_web.jpg

X. Természetismereti vetélkedő helyezettjei
2014. 10. 17.

I. helyezett „Kecskék" csapata (Csetényi Vámbéry Ármin Általános Iskola)

- Kis Blanka,
- Nagy Zsombor
- Hanich Kristóf
- Hege Sára
- Horváth Máté

(felkészítő tanár: Somogyi Katalin)

II. helyezett „Szarvasbogár-osztagosok” csapata (Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola) az 5. csapattag sajnos megbetegedett, így ők négyen csinálták végig a versenyt

- Molnár Petra,
- Fallmann Ákos,
- Kajtár Szabolcs,
- Mészáros András Bálint

(felkészítő tanár: Burjánné Vajcs Piroska)

III. helyezett „Gengszterek” csapata (Borzavár-Porva Német Nemzetiségi Általános Iskola)

- Horváth Attila Tamás
- Kovács Izabella
- Dóczi Benedek
Kertész Dániel,
Dóczi Péter Domonkos

(felkészítő tanár: Borszukné Kropf Ilona)

A képekért kattints a galériára!

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr996810271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása