2014 Állatok Világnapja az MTM Mátra Múzeumában

szerző: Ballók Zsuzsanna (Ismeretterjesztési és Múzeumpedagógiai Osztály), fotók: Magyar Balázs


Idén az Állatok Világnapja rendezvényünkre október 04-én, szombaton került sor. Az intézmény délelőtt 9 órakor nyitotta kapuit a vendégek előtt, akik szerencsére szinte azonnal, nagy számban kezdtek beáramlani. Az egész napos programok (díszmadár- és hüllőbemutató és szaktanácsadás, állatsimogató, kézműves foglalkozások, ügyességi játékok) mellett több előadás is zajlott, 3 helyszínen különböző időpontokban. A díszmadarakról és azok tartásáról gyakorlati útmutatóval és a bemutatott madarak közt tett sétával egybekötött előadás volt. A terápiás és hobbi kutyák idomításáról a nap során a nagy érdeklődés miatt a beharangozott kettő helyett öt előadást kellett tartani. A „szélnek eresztett” hobbiállatok természetben való megjelenéséről, hatásáról szakmai szemszögű előadást hallhattak a megjelent érdeklődők. A nap zárásaként a hobbi állatként tartott rágcsálóinkkal való időtöltés, játék lehetőségeiről esett szó. Itt két idomított hobbi patkány is „fellépett” akik kúszva, mászva, kézbe felugorva demonstrálták, milyen lelkes és falánk tanoncok tudnak lenni.

2014_allatünnep_Matra_1.jpg

A múzeum kertjében helyet kapott két nagy asztal, az egyiken mindenféle kellékkel, lehetséges táplálékkal, a közelgő téli madáretetéshez. A másikon különböző típusú madárcsőrök élethű másával, melyekkel az adott táplálkozási formát lehetett kipróbálni. Ezek mellett, talán a legnépszerűbb programként kutyusokat, lovakat lehetett simogatni. A vállalkozó szelleműek a lovaknak finomságokkal is kedveskedhettek, kézből etetve őket. A pavilonban egy gabonasikló „tett rövid sétát” az egyik kolléga nyakában. A siklót, tengerimalacot, csótányokat és patkányokat a nap nagy részén kézbe lehetett venni, velük közelebbről meg lehetett ismerkedni az oktató teremben.

2014_allatünnep_Matra_2.jpg

Az idei év állatai közül a keleti sün és a mocsári teknős számos „példánya”készült el a most is méltán népszerű kézműves foglalkozáson. Az elkészült „állatok” később a rendezvény különböző pontjain jelentek meg, büszke kis tulajdonosaik kezében.

Ehhez a színes, eseménydús naphoz hozzájárult a remek időjáráson és természetesen a múzeum dolgozóinak aktív segítségén kívül számos lelkes magánember és egyesületi tag is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr476809835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása