Diákcsemege Tanévnyitó és Őszköszöntő fesztivál

A nyári szünet utolsó napján mi is részt vettünk a Diákcsemege Tanévnyitó és Őszköszöntő fesztiválon.


DSCN3502_800_web.jpgBudapesten, a XI. kerületben, a Bikás parkban a Magyar Természettudományi Múzeum sátrában kézbe adható preparátumok, makettek, interaktív eszközök bizonyították, hogy a tanulásban is lehet élményre lelni. Aki kipróbálta a kétéltű-memorit vagy az ízeltláb-kirakót biztosan megtanulta, hogy hány békafaj van nálunk és mire való az imádkozó sáska fogólába.

A Természetbúvár-terem kézbe vehető preparátumai nemcsak a gyerekek fantáziáját és kezét mozgatták meg, hanem a szülőkét is. Még az oly gyakori „városi” madárra mint a feketerigó is rácsodálkozott, aki megfogta a koromfekete tollú, sárga csőrű madarat.

A múzeum főigazgatója, Dr. Korsós Zoltán varázsolta el a látogatókat azzal, hogy megszámoltatta velük a százlábúak lábát. Kiderült, valójában 15 pár lábuk van.

Tudáspróbára és agytornára is sokan vállalkoztak több-kevesebb sikerrel, de mindenki megtudta, hogy hány lába van a rovaroknak, a pókoknak, a százlábúaknak és a rákoknak.

A nap előre haladtával a parkban egyre többen sétáltak pókfejdíszben, melyet a kézműves foglalkozásunkon készíthettek.

A múzeumi tiszteletbeli közművelője, Kázmér a kitömött barna medve ismét nagy rajongótáborra tett szert.
Izgalmas és rendhagyó programokkal a kiállítási épületben is várjuk az érdeklődőket. A Kutatók éjszakáján (szeptember 26.) élőben preparáljuk a néhány napja Szurdokpüspökiben megtalált mamutleletet.
Az október 1-jén nyíló Múmiavilág című kiállításunkban pedig egy interaktív laborban vehetnek részt a látogatók egy eddig ismeretlen múmia tudományos vizsgálatában. Te tudtad, hogy nem csak egyiptomi múmiák léteznek?

Nézzétek meg a képeket és a galéria alatt a videót!

 

szerző: Árva Anita

képek: Holler Judit, Hartmann Éva, György Zoltán (videó és kép)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr86658899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
süti beállítások módosítása