Szerzők: szöveg: Szél Győző, Görföl Tamás, fotók: Görföl Tamás, Tóth Kata

A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának másodéves biológus hallgatói számára szervezett terepgyakorlat helyszíne immár 13 éve változatlanul a börzsönyi Királyrét. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Erdei Iskolájának modern, kényelmes épülete a Nagy-Vasfazék-, illetve a Bagoly-bükki-patak ölelésében, festői környezetben található. A terepgyakorlat első hetében már hagyományosan a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárának munkatársai vezetik a hallgatókat, hogy minél szélesebb körű gyakorlati tapasztalatokra tegyenek szert.

Első nap rovarfogásra szánt talajcsapdákat ástunk le a Szokolya és Királyrét között elterülő kaszálón. A szelíd lankáról szemet gyönyörködtető a kilátás, melynek szépségét a ragyogó kék ég és fehér felhők tovább fokozták. 

Megcsodáltuk a farkasalma fügeszerű, hatalmas termését. E mérges növény a farkasalmalepke (Zerynthia polyxena) tápnövénye .

A következő napon a lepkék és bogarak preparálása volt a fő program. A feszítők egyre-másra teltek meg lepkével, így a szükséges leadandó rovarmennyiség egykettőre összejött.

Este kisemlőscsapdákat helyeztünk ki a kutatóház mögé, majd sötétedés után lámpáztunk. Bár nagyon lehűlt az idő, viszonylag sok lepke repült a fényre: többek között fenyőszender (Hyloicus pinastri), piros szender (Deilephila porcellus), kökényaraszoló (Angerona prunaria) és piros medvelepke (Miltochrista miniata). Mint mindig, most is a látványos szenderek vezették a népszerűségi listát. 

A lámpa fényénél – nyilván a várható rovarzsákmány reményében – néhány zöld varangy (Bufo viridis) is fölbukkant.

A kisemlőscsapdákból két sárganyakú erdeiegér (Apodemus flavicollis) (ez látható a képen) valamint egy vöröshátú erdeipocok (Myodes glareolus) került elő. A szerény faj- és egyedszám a sokéves átlagot figyelembe véve egyáltalán nem rossz, hiszen volt olyan év is, hogy egyetlen darabot sem fogtunk.

Délelőtt Sevcsik András irányításával halászati mintavételezést végeztünk a Morgó-patakban, Királyrét déli részén.

A fokozottan védett Petényi-márna (Barbus meridionalis) (alul, bal oldalon) számos egyede került az elektromos halászgép hálójába. A védett fajok közül a leggyakoribbnak a fürge cselle (Phoxinus phoxinus) bizonyult. Szintén gyakori volt a fenékjáró küllő (Gobio gobio). Jóval kevesebb kövi csíkot (Barbatula barbatula) láttunk. Az áramló vizek jellegzetes faja a fejes domolykó (Sqalius cephalus). Kakukktojás az ezüstkárász (Carassius auratus) (legfelül), mely a tógazdaságból jutott a patakba. A halakat a megfigyelés után visszaengedtük.

Csütörtökön korán reggel madárhálót feszítettünk ki a Nagy-Vasfazék-patak mögötti cserjésben, a házhoz közel. Délelőtt 11 óráig összesen két gyakori madár repült a hálóba, egy erdei pinty (Fringilla coelebs) és egy feketerigó (Turdus merula) tojó. A madarakat megfigyelés és fotózás után elengedtük. 

 Közben egy aszfalton napozó fürge gyíkot (Lacerta agilis) is fogtunk.

Délelőtt a Bajdázói-tó felkeresése volt a soron következő program. A legfőbb látványosság itt a mocsári teknős (Emys orbicularis), mely védett és Natura 2000 jelölőfaj is egyben. Érdekes, hogy a vízben napozó egyedek nem menekültek, sőt egy kisebb méretű, kíváncsi egyed még közeledett is, mintha érdeklődne az ember iránt. A szokatlan jelenség talán a nemrég megépült tanösvény következménye, ami a látogatóforgalmat jelentősen megnövelte.

A Bajdázói-tó után a közeli, már évek óta felhagyott, robbantásos technikával művelt andezit-kőbányát kerestük föl. A romantikus hangulatú, sziklamászásra csábító helyen többek között fali gyíkot (Podarcis muralis) és citromlepkét (Gonepteryx rhamni) figyeltünk meg.

A tábort éjszakába nyúló denevérhálózás zárta a Bajdázói-tónál. Ennek során közönséges törpedenevér (Pipistrellus pipistrellus), vízi denevér (Myotis daubentonii) valamint közönséges denevér (Myotis myotis) került elő – ez utóbbi fajnak egy öreg nőstény egyede repült a hálóba, mely valószínűsíti a környéken való szaporodását. A képen egy vízi denevér (Myotis daubentonii) látható.