Ötven éve hunyt el Reskovits Miklós (1891-1964) entomológus

szerző: Földessy Mariann

Reskovits_Miklos.jpgA rovargyűjtéssel már gyermekkorában megismerkedett. 1920-től már komoly és rendszeres lepkegyűjtőnek számított, aki különösen a Bükk-hegységből szolgáltatott értékes lepkészeti eredményeket. Munkásságának értékét növeli, hogy gyűjtéseit az addig teljesen elhanyagolt Microlepidoptera kutatásra is kiterjesztette. Jó szervezőtehetségének köszönhetően biológiai szakkört szervezett (Egri Biológiai Szakosztály), amelynek segítségével, 8700 darabból álló gyűjteményt hozott létre. Sok – szintén a Mátra Múzeum gyűjteményét gyarapító – kiváló lepkész vette körül, köztük Zöld Lajos és Antal István is. Lepkegyűjtéseinek összefoglaló eredményeit A Bükk hegység lepkefaunája címen 1963-ban tette közzé (Rovartani Közlemények 1963/1). 1962-ben elnyerte a Magyar Rovartani Társaság Frivaldszky Imre Emlékplakett ezüst fokozatát. A gyűjtött anyaga halála után került a múzeumba.
Nevét az Adela reskovitsiella SZENT-IVÁNY, 1945, Pieris mannii reskovitsi GOZMÁNY, 1968, Reskovitsia genus SZENT-IVÁNY, 1942, Reskovitsia alborivularis EVERSMANN, 1844 lepkék őrzik.

Miklós Reskovits (1891-1964)
He began collecting insects during his childhood. From 1920 he was regarded as an acknowledged lepidopterist, who provided butterfly data mainly from the Bükk Hills (Hungary). Owing to his organising ability, he formed a biological study circle, which built up a collection of 8,700 specimens, enriching the collection of the Mátra Museum. He was surrounded by many excellent lepidopterists, including Lajos Zöld and István Antal. In scientific literature, he is remembered by the butterfly species named after him: Adela reskovitsiella SZENT-IVÁNY, 1945, Pieris mannii reskovitsi GOZMÁNY, 1968, genus Reskovitsia SZENT-IVÁNY, 1942, Reskovitsia alborivularis EVERSMANN, 1844.

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr686641125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
süti beállítások módosítása