Ismét bővült a hazai bogárfajok száma: új pattanóbogárfaj a Kőszegi-hegységből!

Március 15-én bogarász barátaimmal Nyugat-Magyarországra utaztunk azzal a céllal, hogy megtaláljuk a a környező országokból már ismert ébenpattanót (Ampedus nigrinus). Ez a hegyvidéki pattanóbogár nálunk eddig még nem került elő, noha Kőszegi-hegység meglehetősen jól ismert a hazai gyűjtők között. A bogár apró mérete és speciális életmódja lehet az oka annak, hogy eddig elkerülte a bogarászok figyelmét.


Ampedus_nigrinus.jpgÉbenpattanó (Ampedus nigrinus)

Hajnali indulás után, már kora reggel a Velemhez közel eső Hörmann-forrásnál kezdtük a napot, és már a megérkezés utáni első órában, a sűrű és áthatolhatatlan lucos szélén a korhadt tönköket vizsgálva megtaláltuk, amiért jöttünk.

A lakkpattanófélék (Ampedini) centiméter körüli egyedei mind kifejlett bogár alakban telelnek korhadó farönkökben és fák üregeiben, így a vegetációs időszakon kívül fejlődésük színhelyén is megtalálhatók. Magyarországon 26 fajt sikerült eddig kimutatni, többségük fekete előtorú és piros szárnyfedelű, de akad köztük foltokkal, sötét sávval díszített faj is. Az Ampedus genuszon belül eddig egyetlen teljesen fekete fajt ismertünk a magyar faunából, a most előkerült ébenpattanó nagytestvérét, a fekete pattanót (Ampedus nigerrimus). Hazai fajaik felismeréséhez segítséget nyújthat Németh et al (2009): A Mátra Múzeum bogárgyűjteménye (Coleoptera: Elateridae). PDF

A 6–8 milliméteres ébenpattanók a vörösen korhadó luctönkökben ültek bábkamrájukban, néhány más, szintén nem gyakori hegyvidéki pattanóbogárfaj társaságában. Ez az apró bogár is jó példa arra, hogy igenis van még mit megtudnunk hazánk bogárfaunájáról. A faj első hazai adatát más faunánkra új bogarakkal együtt, előreláthatólag a Folia entomologica hungarica 2012-es kötetében közöljük.

A gyűjtőútról és a megtalálás körülményeiről többet olvashat a bogárgyűjtemény oldalán:
http://www.nhmus.hu/ColeoColl/kepek/TRIPREPORTS/Reports/2012.III.15.Koszeg.html


koszeg10.JPG
Az ébenpattanó élőhelye

koszeg30.jpg
Az ébenpattanó gyűjtése

szerző és fotó: Németh Tamás (Bogárgyűjtemény)

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr324339907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
süti beállítások módosítása